Hesse legjobb regénye Az Üveggyöngyjáték, mégis sokkal többen ismerik A pusztai farkast, vagy éppen a Sziddhártát. Utóbbi áll talán közelebb ehhez a regényhez, melyért 1946-ban Nobel-díjat kapott a szerző. Sziddhárta története ugyanis egy Buddha-történet, és éppen arról szól, hogy hogyan válhat valaki mesterré, és hogyan válhat valaki képessé arra, hogy másokat tanítson. És persze ott az állandó kérdés: vajon lehetséges-e egyáltalán tanítani, vagy a tanulás mindig több, komplexebb, mint amit a tanár eltervezett.
Az Üveggyöngyjáték történetének színhelye Kasztália, egy kitalált ország, ahol a sosem hallott, sosem látott játékot generációk sokasága fejlesztette tökéletessé. Ez egyszerre zene, egyszerre képzőművészet, szellemi és testi tevékenység, alkotás és ugyanakkor szinte irodalom. Hiszen kifejezőbb, mint akár egy vers, akár egy regény - mégis megfoghatatlan. Hesse mindezzel olyan hatást ér el, mintha csak a Jedi rendet írná le, éppenséggel az sem lehetetlen, hogy regénye a későbbi Jedi-történetek alapjául szolgált. Szóval Kaszátliában székel az a rend (egyszerre titkos és egyszerre nyilvános - hiszen a lényeget úgysem lehet ellesni), mely legfőbb céljának az Üveggyöngyjáték művelését és fejlesztését tartja. Természetesen ez a történet sem folytatódhat másként, mint hogy megszületik az az ember, aki minden korábbi játékosnál többet tud.
Josef Knecht a regény hőse tehát, a Magister Ludi, a mester, aki olyan tökéletességgel játszik, hogy akaratlanul is megreformálja a játékot. Persze nem ez jelenti aztán a problémát, hanem az, hogy ráébred: játéka hiába tökéletes, hogyha a tisztsége megóvja őt attól, hogy átadhassa tudását másoknak. Az ő feladata nem is a tanítás lenne, hanem a puszta játék - a kérdés az, hogy van-e értelme annak a játéknak, ami vele együtt fog majd elpusztulni. Hiszen ez az a rémkép, amit a Magister Ludi előre lát. A bonyolult, hierarchikus rendszerben elveszik kezdeményező ereje, és ekkor úgy dönt, hogy tanítani fog. Ezt viszont nem könyvek írásával, vagy akár egyetemi előadásokkal fogja megtenni, hanem elmegy egy elemi iskolába, és a gyökereknél kezdi.
Ebben a gesztusban sok értelmező Hesse azon szándékát látja, hogy a valóságtól elszakadó európai értelmiséget intse meg. Csakhogy ez nemcsak fellengzős célkitűzés lenne Hesse részéről, hanem egyben a legnagyobb létező közhely is. Sokkal jobb értelmezéshez juthatunk, ha tekintetbe vesszük, hogy Knecht magatartása egyben az alázat példája is. Kicsiket tanítva ugyanis a Mesternek többé nem arra tudásra van szüksége, amelyet megszerzett, hanem arra a sokkal elemibb képességre, ami vagy megvan az emberben, vagy nincs, de tanulni nem lehet. Az embert annál könnyebb oktatni, minél idősebb. A gyerekeket azonban nem lehet oktatni. Vagy idomítani lehet őket, ahogy a rossz nevelők teszik, vagy segíteni lehet nekik, hogy felfedezzék a világot és saját képességeiket. Ez utóbbi viszont nagy alázatot, nyitottságot, és hatalmas erőt követel. Uralkodni ugyanis mindig könnyebb, mint így tanítani. És Knecht úgy dönt, hogy van ereje ahhoz, hogy ilyen tanító legyen.
A könyv szerkezete szinte olyan összetett, mint a Szentírás, vagyis a Biblia, melyet nyilván példaképnek tekint. Hesse könyve úgy kezdődik, mint egy ismeretterjesztő kézikönyv - csakhogy a játék, melyet az első hatvan oldalon bemutat, valójában nem létezik. Bár nem lehetetlen, hogy létezhetne. Mindenesetre a könyv egy része kalandregény (legenda), más része esszé, megint másik része szentírás-parafrázis. Sőt, a regényben megtaláljuk Josef Knecht hátrahagyott írásait is, melyek egyrészt a Játékkal foglalkoznak, másrészt viszont teli vannak a keresztény középkorra tett utalásokkal. Nehéz olvasmányok, éppenséggel versnek talán nem is annyira jók - a regény részeként azonban nem a lírát keressük bennük, hanem az értelmezési lehetőségeket. Ugyanakkor a regény elkötelezett a keleti szemlélődő életformának is, ahogy arra az alcím is utal: A Napkelet utazóinak. Ez egy olyan regény, melynek az első ötven oldalát nehéz talán elolvasni, de utána sajnálni fogja az olvasó, hogy nem hosszabb legalább száz oldallal.”
Hermann Hesse: Az üveggyöngyjáték
Tericum kiadó, 1998
Egy éve mikor újra elolvastam az Üveggyöngyjátékot, egy újabb részlete mutatta meg nekem ennek a műnek a nagyszerűségét.
Akkor a párommal is megosztottam ezt a felfedezésemet.
Íme az akkori párbeszédünk:
„Yvette"
Nagyon érdekes szellemi játékra akadtam az Üveggyöngyjáték olvasása kapcsán.
A szabadság napjaira, éveire a Kasztáliában tanuló diákoknak az volt a feladata, hogy rendre ÉLETRAJZOT kellett írni: egy úgynevezett életírást, azaz egy kitalált s tetszés szerinti korba helyezett önéletrajzot. A tanuló feladata az volt, hogy valamely régebbi kor környezetébe és kultúrájába, annak szellemi égöve alá képzelje vissza magát, abban kitaláljon egy neki megfelelő létformát. " Ebben a szabad játékos formában az ősi ázsiai újjászületés- és lélekvándorláshit maradéka élt tovább - minden tanár és diák jól ismerte azt az elképzelést, hogy mostani létét korábbiak előzhették meg más testben, más korokban, más feltételek között Szigorú értelemben véve ez persze nem volt hit, még kevésbé valamiféle tan. Gyakorlat volt, a képzelőerő játéka, hogy megváltozott helyzetekben és környezetben képzelhessék el Énjüket. ...óvatos behatolást gyakoroltak letűnt kultúrákba, korokba országokba. Megtanulták, hogy álarcként, egy entelecheia mulandó öltözeteként szemléljék saját személyiségüket. "
Akár ki is lehetne próbálni. De nemcsak történelmi korokba helyeződve, hanem egy képzőművészeti alkotás terébe helyezkedve is. Hiszen nem véletlenül szólít meg bennünket egy-egy kép.
Nagyon izgalmas kaland lehet ez is.
"VassPista"
Nagyon felkeltetted az érdeklődésemet a könyv iránt. Én is újra el fogom olvasni.
"Yvette"
Olvasd el Hesse életrajzát. Nagyon érdekes és ez alapján az életműve is érdekes.
"VassPista"
Nem volt könnyű élete sem szakmailag, sem pedig családilag.
Vonzódott a művésznőkhöz; mindegyik felesége ebbe a körbe tartozott.
Vonzódott a spiritualitáshoz, amit a családi körülményei is részben indokolnak.
"Yvette"
Látod egy ilyen nehéz életútból milyen zseniális művek lettek.
Ha csak a fő műveit nézed.
Sziddharta, Pusztai farkas, Üveggyöngyjáték, Napkeleti utazás, Narziss és Goldmund. Gertúd.
Demian.
Mind ezeknek a bizonyos "Önéletrajzoknak" az egyike.
Mindegyikben ott van ő személyesen is, valamelyik szereplőjének a bőrében.
És ettől élő és hiteles Hesse. Nemcsak fikciók és "lehetett volna"-k hanem megtörtént események, amikből nagyon sokat tudunk tanulni. Mert valami hasonlók történtek/történnek velünk is mint Hesse hőseivel.
A Demiánban sokszor gondoltam Ákosunkra pl.
De Narcis és Goldmund, mint a barátságról szóló legszebb írások egyike.
Szerintem újra kell olvasni ezeket a könyveket, tudatosabban mint régen.
Régen az ember mint, afféle regényt olvasta, pedig ezeknek mind szakrális, pszichológiai tartalmai vannak. És tényleg egyik-másik szereplő korban és időben átmegy egy másik regénybe, mint mellékszereplő. Az egész életművét egy Egységként látom. Amit külön oldalakról lehet olvasni egy-egy könyvében.
Látszik az indiai indíttatás, a buddhista egységszemlélet.
Most, hogy újra olvasom a könyvét, olyan érzésem van, mintha az ő szemével olvasnám.
Mintha Hesse lennénk magam is. Annyira benne élek abban az atmoszférában amit, ő hozott létre ebben a könyvében is.”
Tehát egyik ilyen ÉLETRAJZ, maga AZ ESŐCSINÁLÓ életrajza az Üveggyöngyjátékból.
Ezt szemeltem ki a MANDALÁRDÁMBAN feldolgozandó első történetnek, melyet 24 hét alatt szerettem volna feldolgozni az általam megtalált KULCSGONDOLATOK mentén.
A gyakorlatban ez aztán hosszabb időt vett igénybe.
De erről majd a gyakorlatok leírása kapcsán szeretnék szót ejteni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése